Bemutatkozik a Gokartszlalom Gyulán!
2024. május 19. vasárnap 10.00 és 14.00 között

A gokartszlalom világszinten is fiatal sportág, első nemzetközi premierje 2019-ben Rómában az FIA Motorsport Games-en volt. A kezdeményezés sikerét jól jelzi, hogy a 2022-ben Marseillében rendezett második rendezvényen már 21 ország válogatottja mérte össze a tudását, mindkét versenyen indult magyar versenyzőpáros is. 

A szakág debütálása nagy siker volt hazánkban, az elmúlt egy évben már nyolc városban mutatkozott be a Gokartszlalom a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával, és több száz fiatal próbálhatta ki a gokartokat. 

A szlalom lényege a sebesség mellett a precizitás is. A bójákkal kijelölt pályán nemcsak az számít, hogy ki a leggyorsabb, hanem az is, hogy a lehető legkevesebb hibával (bójaérintés nélkül) tegyék meg a versenyzők a körüket. A bójaérintés (esetleg annak ellökése) időbüntetést jelent, amit hozzáadnak a versenyző köridejéhez. 

A gokartok elektromos meghajtásúak, védőburkolattal ellátott versenygépek. A szakág bemutatása mellett, lehetőséget biztosítunk minden érdeklődőnek arra, hogy felmérje a képességeit versenykörülmények között. A bójákkal kijelölt versenypályán mindenki 3 kört tehet meg, így minden résztvevő egyenlő esélyekkel indul, biztonságos körülmények között.

www.gokartszlalom.hu  

A Humda Gokartszlalom ideje alatt a fesztiválon egy profi gokart bajnokkal is megismerkedhetnek a Látogatók:

 

Találkozz 

ARMAND HAMILTON 

Magyar Nagydíjas, 

Európa-bajnoki futamgyőztes gokart versenyzővel!