Magna Cum Laude

A Magna Cum Laude zenekar 1999 nyarán Mezőtúron alakult gyulai zeneszerető barátokból. Egy hónapon át tartó huzamosabb próbaidőszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón mérette meg magát. A versenyt a zenekar megnyerte. Három nap alatt elkészült az első négy számot tartalmazó demó felvétel, melyet egy féléves keresés után eljuttattak a nagyobb kiadókhoz. A zenekar 2003-ban jelentette meg első albumát Hangolj

Majka & Curtis

Majoros Péter az RTL klub Való Világ című valóságshow-ban tűnt fel, majd műsorvezetőként, színészként és Dopeman segítségével rapperként folytatta pályafutását. A valóságshow-ban találkozott először Dopemannel, és a show után közös lemezt készítettek. Így Majka 2003-ban tagja lett Dopeman bandájának, a La Mafia Familának, és Dopeman irányításával Londonban rögzítette bemutatkozó lemezét, ami 2003-ban Az ózdi hős címmel jelent meg Magyarországon. A

Kis Grófo

Kis Grófo Kozák László néven 1993-ban született Szolnokon. Roma pop énekes, aki édesapja révén tulajdonképpen beleszületett ebbe az életformába - idősebb Kozák László szintén Grófo néven muzsikál ugyanis. https://www.youtube.com/watch?v=Gatx849aaUI Kis Grófo a Youtube révén futott be. Kis Grófo a No Roxa Áj (2012), illetve a Bulibáró (2015) című dalaival mára több milliós nézettséget szerzett a tartalommegosztó csatornákon. Kis Grófo "rendes"

Bikini

A Bikini egy magyar rockzenekar - az ismertebb, rengeteg slágert magáénak tudható felállás frontembere D. Nagy Lajos (ex-Rolls Frakció), míg a kezdeti évek (utólag Ős-Bikini névvel megkülönböztetett) felállásának frontembere Nagy Feró volt. A csapat 1982-ben alakult Németh Alajos (Lojzi) ötletéből, amihez sikerült megnyernie Nagy Feró énekest (az akkor éppen szünetelő Beatrice frontemberét), aki magával hozta Vedres József (Vedres Joe) gitárost